kedd, december 20, 2005
valaki mentsen meg!
mai feladat az volt, h szerezzek téli gumit anyám kocsijára. bátyám jött el velem, de már amikor anyámat felhívtam, h mégis mit merre, akkor baszott segíteni. utána egész nap ezt csinálta: ott volt, de leszarta, mert "nem az ő autója, ő nem használja". elmentünk egy csomó helyre, vhol majdnem kivágtak amikor megmondtam, h mien árban érdeklődök, vhol nem volt, végül az utolsó helyen nagyjából az elképzelésnek megfeleőek voltak a dolgok. következő dolog: elvinni a kocsit oda. persze a forgalmi hol volt? anyámnál. pénzt meg ugye nem adott, h megvegyem. most este kérdőre vontam: nem tudott válaszolni. miután hazajöttem, utána körbetelefonáltam, h kinek lenne kedve eljönni fényképezni vagy úgy ki ér rá egyáltalán. persze senki. szóval egyedül kimentem este jégre aztán lőttem pár képet, mindjárt megnézem, h miket. közben persze csöpögött az eső, a gépet féltettem meg fáztam is szóval elindultam. útközben beugrottam pénzt felvenni meg a Galaxis útikalauz dvdt. hazafelé meg igyekeztem, h elérjem a Fókuszt, mert volt benne Markus Schulz, de persze köszönhetően Murphynek, sikeresen lekéstem, és kb. 2 perccel. istánkirályság, h nekem semmi se jön össze. legalább az egyik sofőrbácsi nagyon szépen kellemes ünnepeket kívánt nekünk, utasoknak. köszönjük. most meg itthon vagyok, kapar a torkom, fáj a fejem, és enni kéne ma már valamit, ha eddig nem tettem meg.